Kolozsvári magyar egyetemisták kaptak Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjat

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem ötven hallgatója vehette át a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjat. Az ösztöndíjprogram célja a külhoni felsőoktatási intézményekben gazdaságtudományi képzési területen tovább tanuló magyar nemzetiségű egyetemisták létszámának, illetve az otthon maradás esélyeinek növelése.

Kolozsvárott 2019. június 14-én adta át Dr. Dubéczi Zoltán, a Pallas Athéné Domus Educationis (PADE) Alapítvány kuratóriumi elnöke a Babes-Bolyai Tudományegyetem 50 magyar hallgatójának a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjat. Az eseményen jelen volt Dr. Nagy Ágnes, egyetemi docens, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának, valamint a monetáris tanács tagja.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem a nemzetközi felsőoktatási rangsorok szerint Románia legmagasabban jegyzett egyeteme, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar pedig az egyetem legnagyobb kara. A kar Magyar Intézete által biztosított programokon mintegy 700 hallgató tanul, akik kiváló szakmai eredményeket értek el az elmúlt években hazai és nemzetközi esettanulmány-versenyeken, tudományos diákköri konferenciákon és a tudományos kutatás területén. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított Pallas Athéné Közgondolkodási Program keretein belül, az MNB Kiválósági Ösztöndíjának mintájára 2018-ban indult el Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíj a legtehetségesebb határon túli magyar hallgatók támogatására. Az ösztöndíjak odaítéléséről szóló első okleveleket 2018. novemberében adták át a komáromi Selye János Egyetemen tanuló 48 felvidéki, majd idén májusban Szabadkán 26 délvidéki hallgatónak. 

A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíj célja, hogy növelje a külhoni felsőoktatási intézményekben gazdaságtudományi képzési területen tovább tanuló magyar nemzetiségű egyetemisták létszámát, illetve az otthon maradás esélyeit. Az ösztöndíjban részesülhetnek az alap-, valamint a mesterképzésen tanuló fiatalok tanulmányi eredményük alapján a következő szakokon: európai és nemzetközi közgazdaság; pénz-, bankügyvitel és biztosítás; marketing; menedzsment; pénzügy és számvitel; ügyviteli gazdaság; ügyviteli információs rendszerek.