TIHANYI ALAPÍTVÁNY

„Hiszünk abban, hogy a tudás érték; ennek megfelelően, legfőbb törekvésünk, hogy társadalmi háttértől függetlenül hozzáférhetővé és elérhetővé tegyük azt. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink az elméleti kurzusokon elsajátított tudás mellett jó problémamegoldó-készségre, strukturált gondolkodásra is szert tegyenek és kreatív ötletek megvalósítására is képesek legyenek” – áll az 1996-ban alapított a Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) állásfoglalásában.

 Az intézmény azzal a céllal jött létre, hogy kiemelkedően tehetséges, a szűkebb közösségük és az ország jóléte iránt egyaránt elkötelezett fiatalokat felkészítse a jövő véleményformáló, döntéshozó értelmiségének szerepére. A szakemberek a fenti irányelvet tartották szem előtt a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány által támogatott projekt összeállítása során is. Egy olyan komplex szakmai programot hoztak létre, amely az elméleti alapozás mellett a meg-szerzett tudás gyakorlati alkalmazhatóságra is nagy hangsúlyt fektetett. „Ökometria” címmel indított kurzusuk az ökonometria és az adatelemzés alapvető technikáiba vezette be a diákokat, a „Gazdasági válságok elmélettörténeti perspektívából” című előadássorozatuk során a hallgatók megismerkedhettek a gazdaságelméleti eszmék történeti fejlődésével, egymásra-hatásával és gazdaságpolitikai következményeikkel. Az „EcoSim Üzleti Szimuláció” néven futó tréningen pedig mind a résztvevők, mind a játék vezetését tanuló instruktorok sokat tanulhattak arról, hogyan is zajlik valójában egy bankszimulációs verseny értékelése, milyen főbb gazdasági háttérfolyamatok által meghatározott az eredmény.