Sikeres volt a Fit program első nyári tábora

Közel száz gyermek gyűlt össze egy hétre a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Fiatal Tehetség Program első nyári táborában. A FIT program a PADA és a PADS Alapítványok támogatásával valósulhat meg.

Augusztus 1-5. között a Csobánkai Közép-európai Cserkészparkban tartotta a Pallas Athné Domus Animae és a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány támogatásából működő FIT Program az első táborát, ahol a felhőtlen szórakozás és élményszerzés mellett a tanulásra és ismerkedésre is jutott idő.  A táborba érkező négy régió gyermekei az együtt töltött öt nap során vegyes csaptokban vettek részt a változatos programokon.

A Mathias Corvinus Collegium felső tagozatosoknak szóló tehetséggondozó képzésének célja, hogy olyan komplex tehetséggondozást nyújtson az ország négy városában élő fiataloknak, amely az iskolai oktatásban meg nem jelenő területekre fókuszál. Otthonos környezetben kívánnak személyre szabott fejlesztést nyújtani a tehetséges és motivált általános iskolásoknak, akik hétvégi tréningalkalmakon, egy jó közösségben fejlődhetnek.