Nemzetközi könyvpiacon a PABooks Széchenyi angol nyelvű útinaplójával – a Pallas Athéné Könyvkiadó szeptemberi eseményei
A negyedik születésnapját ünneplő Pallas Athéné Könyvkiadó két különleges kötetet jelentetett meg szeptemberben: An English Dimension címmel a magyar származású brit építész, Váci P. Sándor angol nyelvű könyvét Széchenyi István 1832. és 1834. évi utazásairól, valamint a Vagány szokások címmel a New York Times első számú bestsellerírójának legfrissebb kötetét.
Utóbbi keretében Jen Sincero azt írja meg, hogyan törhetjük meg jól berögzült rossz szokásainkat, hogy helyükre előnyösebbeket alakítsunk ki. Mindkét kötet bemutatóján közvetlenül a szerzőkkel beszélgettünk. Mindemellett Zhouying Jin Az emberiség jövője című PABooks kötet mostantól már hangoskönyvként is elérhető.
Váci P. Sándor: An English Dimension – The Diaries of the Hungarian Count István Széchenyi 1832-1834
Széchenyi István öt alkalommal járt az általa csodált Angliában, és németül írt feljegyzéseket minden látogatásáról. A Váci P. Sándor által angol nyelven közzétett bejegyzések az 1832. és 1834. évi utazásokon születtek. Széchenyi követendő példaként állította a hazai nemesség elé az ott tapasztaltakat, ideértve elsősorban az ipari forradalom vívmányait, valamint a híres londoni klubélet intézményeit és részleteit. A könyv mai angol olvasók számára is izgalmas olvasmány lehet, hiszen megmutatja, miként látta hazájukat egy közép-európai művelt arisztokrata, aki pont az Angliában látottak meghonosítása által vált a legnagyobb magyarrá.
Széchenyi státuszának és kapcsolatainak köszönhetően egyaránt találkozott az angol társadalom legfelső rétegének képviselőivel, és azokkal is, akik „az ipari Nagy-Britanniát hajtották”. Számba vette az ipari-technikai eszközöket is, amelyek által korszerűsíthető Magyarország. Ugyanakkor felismerte azt is, mint politikai és kulturális küldetés, hogy az angol módszerek importálása önmagában nem elegendő a reformáláshoz, kell hozzá a kiművelt emberfők sokasága is.
A naplóbejegyzések nem folyamatos elbeszéléssé állnak össze, hanem életszerű és lényegre törő módon tükrözik a gróf gondolatait, oly módon, ahogyan azokat Széchenyi önmagának szánta egy-egy emlékezetes nap végén.
Ez az első olyan kiadvány, amely angol nyelven mutat be válogatást Széchenyi naplójából. Mint a szerző történész tanácsadója, Robert Evans, az Oxfordi Egyetem professzora a könyv bevezetőjében hangsúlyozza: a Széchenyi-naplók nemzetközi dimenzióit szinte még nem is vizsgálták, így az utolsó két angliai látogatásáról szóló bejegyzések kiadása különösen értékelendő.
Jen Sincero: Vagány szokások
Jen Sincero amerikai siker-coach kötetében szokásromboló és -kialakító kalandra hív, amelynek során friss perspektívákkal szolgál a leghatékonyabb önfejlesztési folyamatokhoz. Ennek egyik legjelentősebb titka, hogy olyan gondolatokat kell tudatosan behívnunk, amelyek összhangban állnak azzal, ahova el akarunk jutni. Ez ugyanis a leghatalmasabb erő, amelyet birtokolhatunk – hangsúlyozza a szerző.
Jen Sincero a szokásromboló és -kialakító komplex pszichológiai folyamatot leegyszerűsítette, és praktikus, napi szinten is gyakorolható ajánlásokká formálta. Ennek keretében elsőként röviden elmagyarázza, mik is azok a szokások, és hogyan működnek. Segít beazonosítani a már berögzült jó és rossz szokásainkat, megmutatja, melyektől kellene megszabadulni, és milyen új szokásokat lenne érdemes felvenni. Ezt követően pedig azt is világossá teszi, kivé kell válnunk, hogy mindezt véghez is tudjuk vinni.
A szokások szuperhőseinek titkos fegyverei a vagány határok! A felesleges drámák egyik fő oka az, hogy rosszak a határaink – hívja fel figyelmünket Jen Sincero. Személyiségünk egyértelműen kijelölt határai mindenkinek jót jelentenek. A neheztelés, a kimerülés, a bűntudat, a kötelezettség, a passzív-agresszív magatartás senkit sem visz előre. A szokások és a határok megváltoztatásához viszont bátorságra, vagányságra és egy jó nagy adag önszeretetre is szükség van. Fontos látni, hogy ha mások igényeire nemet mondunk, azzal nem velük szemben vagyunk gonoszak, hanem egyszerűen csak magunkkal bánunk jól. Minél ügyesebben állítunk fel egészséges határokat, és minél jobban képesek vagyunk magunk is mások határainak tiszteletben tartására, annál könnyebb, sikeresebb és vidámabb életünk lesz – és mindenki másnak is környezetünkben. Ahogy haladunk előre a kijelölt új szokások kialakításának folyamatában, már azzal a képességgel, hogy mesterien meghúzunk bizonyos szükséges határokat, pont a kitartásunkat erősítjük.
A kötet egyik konklúziója, hogy a jó szokások kialakítása nem arról szól, hogy tökéletesek leszünk, hanem arról, hogy még inkább azzá válunk, akik vagyunk, kiterjesztve személyiségünk pozitív aspektusait. Mindeközben pedig engedjük meg magunknak, hogy azt tegyük és azzal rendelkezzünk, ami felvillanyozza a szívünket. Gyakoroljuk azt is, hogyan kell megbocsátanunk magunknak esetleges kudarcaink miatt, énünk teljes szeretete ugyanis az egyik legfontosabb szokás, mely hozzájárul a fentiek megvalósításához.
Zhouying Jin: Az emberiség jövője (hangoskönyv)
Zhouying Jin, a világszerte elismert kínai jövőkutató professzor könyvében azt taglalja, hogy az emberiség jelenlegi életformája ugyan hordoz anyagi előnyöket, azonban súlyosan veszélyezteti a hosszú távú fenntarthatóságot, ami nemcsak az emberiség jövőjét fenyegeti, hanem bolygónk teljes ökoszisztémáját is. A 21. század első évtizedeiben az emberiség egyértelműen történetének egyik legnagyobb kihívásához érkezett, fennmaradásunk érdekében meg kell változtatnunk életmódunkat és magatartásunkat.
Ha az ipari civilizáció fenntarthatatlannak bizonyult, akkor milyen civilizációt kellene helyette létrehoznunk? Milyen alapon reménykedhetünk ennek a kihívásnak a megoldásában? Milyen irányba kellene haladnia a tudománynak és a technológiának? Milyen irányba kellene az emberiségnek tovább fejlődnie? A szerző válaszaiban az átalakulás szükségessége és lehetséges volta mellett érvel, sőt még útitervet is felkínál ennek végrehajtásához. Sorra veszi azokat a fontos döntéseket, amelyeket az emberiségnek meg kell hoznia, illetve azokat a feladatokat, amelyeket el kell végeznie ahhoz, hogy az ipari korból egy emberibb és fenntarthatóbb, posztindusztriális civilizációba léphessünk globálisan. Az ősi kínai gondolkodás klasszikus műveiben fennmaradt szellemi bölcsesség, valamint a nyugati történelem és értékek által inspirált tudósok természettel, továbbá az emberi elmével kapcsolatos munkáinak szintetizálásával Zhouying Jin pozitív hangvételű, ugyanakkor reális útmutatást ad az emberiség előtt álló problémák megoldásához.
A kötetek, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban, valamint webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon, hangoskönyveink pedig elérhetők a https://voiz.hu/hangoskonyvtar/ applikáción.
A kiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán(www.facebook.com/PallasAtheneKiado) és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.