Londonban járt a legújabb könyvekért a PABooks

A Londoni Könyvvásáron járt a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) csapata. Az idei megjelenések alapján 2019 emlékezetes év lesz mind a könyvszakma, mind a PABooks életében.

London Kensington negyedében rendezték meg március 12. és 14. között a 48. Londoni Könyvvásárt. A PABooks idén is közvetlenül, a szellemi pezsgés központjában mazsolázta a muníciót a következő szezonra. A három napos eseménysorozaton hatvan ország több mint ezer kiállítója vett részt, míg a látogatók a világ minden tájáról, 135 országból érkeznek, számuk meghaladta a 25 ezret.

Minden jel szerint emlékezetes év lesz az idei mind a könyvszakma, mind a PABooks életében. Olyan szerzők publikálnak, mint például a közgazdasági Nobel-díjas Robert J. Shiller, aki az eszközárak változásáról, valamint a tőzsde irracionális működéséről szóló kutatásai mentén 2000-ben megjelent könyvében már előre jelezte a válságot megelőző ingatlanpiaci buborék kialakulását.

A PABooks csapatának tapasztalatai alapján a jövő megismerésével szemben egyre inkább annak minél pontosabb alakítása és formálása a meghatározó, valamint a korábbiakban helytelenül működő folyamatok és kedvezőtlen események javítása dominál a legújabb megjelenések esetében.

Ideértve a DNS szerkesztés és a mesterséges intelligencia alkalmazásának megannyi területét, a gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatok egyensúlyi irányokba való elmozdításának eszközeit, azok vezetési és szervezési módszereit, és nem utolsó sorban kiemelve a kapcsolódó etikai kérdések nemzetközi szabványait szorgalmazó kötetek boomját.