Hét év az értékteremtés jegyében - A PADME Alapítvány története

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozott célja, hogy oktatási programokon és intézményeken keresztül is támogassa a magyar gazdaságot, válaszokat keressen a pénzügy, a fenntarthatóság, a közgazdaságtan aktuális kihívásaira. Ezeket a törekvéseket szolgálta a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány és jogelődjeinek 2014-es létrehozása. A Magyar Nemzeti Bank ezen céljai és szándékai nem mondhatók példa nélkülinek, számos nemzetközi, a világ vezető gazdaságának jegybankja is végez hasonló tevékenységet.    

Az alapítványok létrehozásakor szigorú működési alapelveket fogalmaztak meg.   

Az értékőrzés részeként a PADME a rá bízott vagyont minden körülmények között köteles megőrizni, gyarapítani és kizárólag a befektetések hozamaiból végezheti a tevékenységét.  
Az értékmentés során a PADME a honi kulturális örökségünkben ikonikusnak számító épületeket kíván megmenteni. Ennek a folyamatnak részét képezi, hogy ezek az ingatlanok bekerülnek vagy újra visszakerülnek a hazai gazdasági, kulturális vagy tudományos élet körforgásába. Egyebek mellett azáltal, hogy színteret, otthont nyújtanak oktatási, kulturális és közösségi eseményeknek és rendezvényeknek.  
Az értékteremtés részeként a PADME feladatának tartja, hogy mellé álljon az olyan oktatási és tudományos kezdeményezéseknek, amelyek segítik a magyar felsőoktatás versenyképességét.
 
A PADME az eltelt időszakban mintegy 14 milliárd forinttal gyarapította a rá bízott vagyont. Eközben közel 1700 projektet támogatott, aminek részeként 12 milliárd forint plusz forrást juttatott a magyar tudományos élet számára. Egyebek mellett összesen 370 doktorandusz tanulhatott ösztöndíjjal, 340 millió forintot fordított az Alapítvány hátrányos helyzetű diákok mentorálására, de a Pabooks is több, mint 140 tudományos sikerkönyvet jelentetett meg magyar nyelven. A PADME ösztöndíjasok és kutatók 1000 cikket és tanulmányt publikáltak és 225 rangos nemzetközi konferencián vehettek részt, az alapítvány és az általa támogatott 850 rendezvényen pedig 19 ezer résztvevő fordult meg az évek során.  Hét jeles épületben összesen 124 850 m² újul meg a PADME által. A rekonstruált épületek, közösségi terek egyben kulturális csomópontok is, ahol eddig 29 kortárs kiállítást rendeztek megközelítőleg 40 000 tárlatlátogató örömére.
 
 
Értékőrzés 
 
Az értékőrzés részeként az alapító által jutatott 266 milliárd forintos vagyont a PADME nem csupán megőrizte, de a sikeres befektetéseknek hála növelte. Ma már ez eléri a 280,8 milliárd forintot. A hozamokból ösztöndíjak, publikációk és közösségi terek jönnek létre. A gondos gazdálkodásnak köszönhetően a plusz források egyebek mellett ösztöndíjként jelenhetnek meg. Így például hátrányos helyzetű falvakban támogatást nyújtanak a tehetségkutatáshoz és a határon túli magyar képzések kiemelkedően teljesítő hallgatóit segítik, de lehetőséget nyújtanak ahhoz is, hogy a világ legjobb egyetemeire bejussanak hazánk leendő meghatározó gondolkodói.
 
 
Értékmentés 
 
A PADME bő hét éve nem csak azt tűzte ki célul, hogy a honi tudományos élet előmenetelét segítse. Az is hangsúlyos szándék volt, hogy az értékmentés részeként a magára hagyott, elfeledett, ám a hazai kultúrtörténetben meghatározónak számító ingatlanokat megmentse. Az alapítvány által megvásárolt házak kivétel nélkül lehangoló látványt nyújtottak: a főváros legszebb részein bedeszkázott ablakú, romos, lepusztult, sorsukra hagyott épületekként álltak. 
A közös gondolkodás, a tervezés, majd maga a rekonstrukció után ezek az épületek újjászületve, vadonatúj funkcióval, a kultúrát és a tudományt szolgálják, építészeik pedig számos szakmai díjat kaptak és kapnak azóta is.  
Az alapítványi értékteremtésnek tehát nagyon fontos és egyben látványos területe az ingatlanfejlesztés, amelynek során Budapest ikonikus, de elhagyatott, romos állapotú épületeit sikerült nemcsak magas színvonalon felújítani, hanem új funkcióval is felruházni és egyben pezsgő szellemi életet kialakítani bennük. 
 
Hét év, hét ikonikus épület 
 
Budai Óvárosháza 
Ybl Vízház 
Úri utca 72. - Budapest Centre for Long -term Sustainability (BC4LS) 
Kecskeméti campus 
Kálmán Imre utca 20. 
Oktatási és Konferenciaközpont – Balatonakarattya 
Postapalota - Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont
 
Budai Óvárosháza 
 
A budai várban álló egykori városháza épülete Bölcs Várként újult meg és lett a szellemi, tudományos élet új központja, a doktori programok, valamint a Pabooks könyvkiadó otthona. Az épületet igyekeztek mindenki előtt megnyitni, így amikor lehetőség van rá gyermekprogramokat, épületsétákat rendeznek. Külön büszkeséget jelent, hogy a Bölcs Vár magas színvonalú műemléki felújítását több rangos szakmai díjjal is elismerték. 
A Bölcs Vár így 2019-ben elnyerte az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete által alapított ICOMOS-díjat, a magyar építészeti kultúrát és értékeket megőrizni hivatott építészeti alkotásokat elismerő Pro Architectura díjat, a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara által közösen kiadott Budapest építészeti nívódíjat, valamint 2019-ben már tizenkilencedik alkalommal meghirdetett Építőipari Nívódíjat is.

  A képen égbolt, kültéri, út, utca látható

Automatikusan generált leírás 

 

Ybl Vízház

Az alapítványi értékmegőrzés másik jeles példája a Várkert Bazár előtt álló egykori, Ybl Miklós által tervezett Vízház felújítása. A városrész rehabilitációja során felújított Várkert Bazár mellett elhanyagoltan árválkodó kioszk történetében 2016 hozott fordulatot, amikor a ház alapítványi tulajdonba került. A rekonstrukció során egy olyan létesítmény kialakítása volt a cél, amely a művészek, művészetek számára is új, izgalmas lehetőséget kínáló tereket kínál. Ebből született meg az Ybl Budai Kreatív Ház koncepciója: a világörökség részeként műemléki védettség alatt álló épület kulturális és közösségi találkozópont legyen, kapcsolódjon be a főváros művészeti életébe, magas színvonalon biztosítson helyet a kortárs kultúra és a művészetek befogadásához, de térjen vissza falai közé a vendéglátás. A másfél évig tartó kivitelezési munkálatok során speciális technológiákat alkalmaztak, az aprólékos külső és belső, a műemlékvédelmi szempontokat kiemelten kezelő helyreállításon túl. A Pallas Athéné Alapítvány a műemléki épület felújításán, a szellemi tőke megőrzésén, gyarapításán túl a kortárs képzőművészet és az ázsiai kultúra bemutatását is vállalta az Ybl Budai Kreatív Házban. Így a múlt építészeti értékeit megőrizve egy modern hangulatú kulturális központ nyitotta meg kapuit 2018 májusában. A ház átadása óta 29 tárlatnak adott otthont, míg havonta átlagosan 2000 látogató érkezik.  

 

A képen épület, régi, fekete, fehér látható

Automatikusan generált leírásA képen égbolt, kültéri, épület, ív látható

Automatikusan generált leírás 

 

Úri utca 72 – A hosszú távú fenntarthatóság budapesti központja 


A budai Várnegyed egyik ikonikus saroképülete hosszú ideje üresen állt, állapota rohamosan romlott. Néhány éve a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) megvásárolta az ingatlant, és megkezdte rekonstrukcióját. A gazdag múltra visszatekintő épület egykor a katonai kincstár tulajdonába tartozott, a feltételezések szerint volt plébánia, köztisztviselői bérház, a második világháború során búvóhely és a Magyar Nemzeti Bank értékeinek a védelmét is szolgálta. 
A Magyar Nemzeti Bank és az Úri utca 72. közös története 1936-ban kezdődött, amikor a jegybank akkori alelnöke megvásárolta és a pincében aranytrezort, illetve koronatrezort alakítottak ki. A II. világháború után a Magyar Nemzeti Bank az épületet egyszer már újjáépítette, majd 2015-ben a jegybank alapítványa vásárolta meg a borzasztó állapotban lévő, omladozó sarokházat. Ekkor már tíz éve üresen állt. Most, a felújítás után, az alapítvány újra át tudja adni a tudománynak és a közösségnek. 
A többéves előkészítés és két évig tartó rekonstrukció eredményeként oktatási-tudományos funkciót lát el az épület, amely a PADME szerteágazó tevékenységének ad majd helyet, valamint egy új, a fenntarthatóságra fókuszáló tudományos központ kezdi meg benne a működését. 
A Neumann János Egyetem Szenátusa és a PADME közösen hozta létre a Centre For Long-term Sustainability (központ a hosszú távú fenntarthatóságért), amely speciális kutatási- és ösztöndíjprogramot indít, együttműködésben akadémiai és szakmai partnereivel. A program célja annak ösztönzése, hogy a hazaiak mellett, külföldi kutatók is nemzetközi hatást kiváltó publikációkat, munkákat tegyenek közzé a fenntarthatósággal összefüggésben. Emellett ugyanebben a témában összekapcsolja és közelebb hozza a magyar és nemzetközi tudományos életet. Szándék, hogy a felújított ház közösségi tevékenységeknek az otthonává váljon, ugyanis mindenki számára szeretnék elérhetővé tenni az épületet. Ennek érdekében például épületsétákat, gyerekprogramokat szerveznek, valamint rendszeresen könyvbemutatókat tartanak.

 

A képen épület, kültéri, ház, fehér látható

Automatikusan generált leírás  A képen kültéri, út, égbolt, fa látható

Automatikusan generált leírás 

   

Kecskeméti Campus 


A Magyar Nemzeti Bank alapítványi tevékenységének kezdetektől fogva missziója a hazai oktatás színvonalának emelése, a tudásmegosztás ösztönzése. Az MNB küldetésének tekinti a honi pénzügyi és közgazdászképzés felkarolását is, amelynek részeként célul tűzte ki egy egyetemi campus létrehozását Kecskeméten.  
A PADME jogelődje 2015-ben megvásárolta az akkori főiskolával szemközti, 5,5 hektáros ingatlant, amely telken kezdődhetett el az új campus kialakítása. A tervezéskor fontos szempont volt a modern oktatástechnológia mellett, hogy az épületek megépítése során környezetbarát megoldásokat alkalmazzanak. Az ingatlant úgy alakították ki, hogy a lehető legalacsonyabb legyen a környezetterhelése, vagyis hosszú távon gazdaságosan, fenntartható módon legyen üzemeltethető az oktatási épület.  
A tervezők két különleges, Európában is egyedülálló elemet álmodtak meg - az előadótermet és az aulatérbe függesztett 88 tonnás acél Tőzsdetojást -, amelyek jelentős hozzáadott műszaki és esztétikai értékkel gyarapítják a campus épületét.  
A Tőzsdetojás két egymás felett elhelyezkedő termet foglal magába. A felső szinten egy 24 fős, tőzsdei szimulációra alkalmas oktatótermet alakítottak ki, az alsó részen pedig egy tanulóteret. Az építészeti kuriózum nem csak a látogatók, hallgatók és oktatók figyelmét keltette fel, de a szakma 2020. májusában nívódíjjal értékelte. Az épületben 2019 októberében, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának MBA-képzésével kezdődött meg az oktatás.   

 

A képen kültéri, épület látható

Automatikusan generált leírás 

 

Kálmán Imre utca 20. 


A magas presztízsű, Budapest világörökségi védőövezetének részét képező, műemlék jelentőségű területen fekvő épület 2014-ben került alapítványi tulajdonba. A százéves belvárosi műemlék ekkor már két éve állt üresen. A felújítás 2015 augusztusában kezdődött. A megvételkor ugyan elfogadható műszaki állapotban volt, ám az új funkció és az elavult gépészeti és elektromos berendezések miatt – főbb épületszerkezetek megtartása mellett – teljes körű rekonstrukcióra volt szükség. Az épület homlokzata örökségvédelmi értéket képvisel, így annak helyreállítása nagy gonddal, előzetes kutatások, alapos előkészítések és a műemléki hatósággal való konzultáció után kezdődött meg. Belső átalakítása pedig az új bérlő elvárásainak megfelelően és az ő biztonsági előírásaira vonatkozó sztenderdjei szerint történt. 2020 tavaszától egy nemzetközi világszervezet regionális központja kapott helyet Budapest egyik legszebb, az itáliai reneszánsz stílusjegyeit idéző épületében.  

 

A képen égbolt, kültéri, település látható

Automatikusan generált leírás 

 

Oktatási és Konferenciaközpont – Balatonakarattya 


A balatonakarattyai 6 hektáros ingatlan 2015-ben került alapítványi tulajdonba. A terület korábban hosszú évtizedeken át a gyerekek és fiatalok üdültetésére szolgált, jellemzően a nyári szünidőben. A különleges adottságú területre oktatási és rekreációs központot tervez az alapítvány, a társadalmi felelősségvállalásának megfelelően. Ez a központ a közép- és felsőoktatásban tanuló fiataloknak és más továbbképzésben résztvevőknek biztosít majd korszerű oktatási helyszínt, és mindezek mellett a hazai és a nemzetközi szakmai és konferenciaturizmus vérkeringésébe is bekapcsolódik.  
Az MNB alapítványi tevékenységének fontos eleme a felnőtt lakosság pénzügyi tudatosságának és tudásának növelése, így ezen a területen a tájékoztatás, ismeretterjesztés, felzárkóztatás is része a balatonakarattyai intézmény missziójának. Az Oktatási és Konferenciaközpont lehetőséget biztosít majd az érdeklődők számára, hogy megismerjék a legújabb FinTech-szolgáltatásokat és fejlesszék magukat a használatuk terén. 
 
Postapalota - Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont 


Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, a Széll Kálmán téren álló Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 4600 négyzetméteres alapterületű telken álló, a föld alatti részekkel együtt 11 szintes, 18 500 négyzetméter alapterületű épület története során többször is súlyos károkat szenvedett. Miután a Magyar Posta 2008-ban eladta és kiköltözött belőle, évekig üresen állt, állaga gyorsan romlott.   
A Pallas Athéné Alapítvány 2016-ban vásárolta meg a történelmi épületet és megkezdte teljes rekonstrukcióját. Ennek során mindig is az volt a cél, hogy az egykori Postapalota visszanyerve eredeti szépségét, korszerű irodaházként szülessen újjá. A már zajló felújítás során, 2018-ban a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg a Buda Palotát. A folytatódó rekonstrukció nyomán 2022-ben a főváros egyik legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza nyitotta meg kapuit az épületben, ahová az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egysége költözött. A Buda Palota helyet ad a világszínvonalú Pénzmúzeumnak is, így az épület nyitva áll a nagyközönség előtt is. A beruházás részeként egy, a környék közlekedését segítő gyalogos átjárót is kialakítottak, amely a Széll Kálmán teret a Sándy Gyula közön keresztül köti össze a Krisztina körúttal.

 

A képen kültéri, épület, fehér, település látható

Automatikusan generált leírás  A képen kültéri, épület, kormányzati épület látható

Automatikusan generált leírás 

 

Értékteremtés 


Innováció az oktatásban 


Ezen a területen a szakmai munka többrétegű volt.  A PADME támogatta a legjobb hazai kezdeményezéseket, mint például a Brain Bar, a TEDxDanubia vagy a Felfedezők napja. A hazai egyetemekkel való együttműködések során is mindig valami újat kívánt létrehozni az alapítvány a geopolitikai, transzdiszciplináris doktori programok elindításával. A hazai kezdeményezések megerősítése mellett a legfrissebb külföldi tudást kellett becsatornázni a hazai tudományos életbe. PADME patronálásával olyan szakmai nagyágyúk érkeztek Magyarországra, mint Chris Hadfield, Richard Florida, Sugata Mitra, Mara Steiu, Niall Ferguson.  
A Pallas Athéné Könyvkiadó eddig száznegyvennél is több könyvet jelentetett meg magyarul olyan kiadóktól, mint a Harvard University Press, a Princeton University Press, az Oxford University Press, a Yale University Press, az MIT Press, valamint a Stanford University Press. A kiadó úttörő tevékenységet végez, olyan sikerkönyveket jelentet meg magyarul, amelyek közreműködése nélkül valószínűleg nem jutnának el Magyarországra. Hétről hétre olyan könyveket ismerhetünk meg, amelyeket a világ legnevesebb szakkönyvkiadói adnak ki és bestsellernek számítanak a nemzetközi szakmai világban. 
A világ élvonalába tartozó professzorok Magyarországra hívása érdekében hozta létre a Neumann János Egyetem és a Pallas Athéné Alapítvány a Budapest Centre For Long-term Sustainability (BC4LS) tudományos központot. A BC4LS azt a célt tűzte ki, hogy a fenntartható jövővel kapcsolatos gondolkodást új alapokra helyezze és globális intellektuális csomóponttá váljon. A munkának köszönhetően két nemzetközi hírű professzor, Richard A. Werner és Abishur Prakash már időlegesen áttette tevékenysége székhelyét Budapestre. Utóbbi munkáit ismerhetik a magyar olvasók is, hiszen két kötetét (Go.AI: A mesterséges intelligencia geopolitikája, valamint az Új geopolitika – A világ jövője) is kiadta a Pallas Athéné Könyvkiadó.   


Célzott ösztöndíjprogramok 


Az elmúlt hét évet mérlegre téve látható, hogy az alapítvány egyik fő tevékenysége a célzott ösztöndíjprogramok kialakítása volt. Ezek a kezdeményezések mindig a kiválóságot, a plusz teljesítményt és az innovációt díjazzák. A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíj keretében havi támogatást kapnak a legtehetségesebb magyar diákok szerte a Kárpát-medencében. A hallgatói mobilitást szolgáló program a világ legjobb képzéseire juttatja be a hallgatókat. A kutatási, publikációs támogatások pedig a fokozatszerzéshez nyújtanak segítséget. Minden programnak megvan a világos célja. 
Akadnak olyan hallgatók, akik a PADME ösztöndíja nélkül nem gondolkozhattak komolyan olyan tanulmányokról, mint amilyen a Columbia University Economic and Political Development kurzusa, vagy a National University of Singapore (NUS) MBA-képzése. 
Ebbe a sorba tartozik a tiszaroffi ösztöndíjprogram is – amely a hátrányos helyzetű térség diákjait segíti az érettségi megszerzésében, majd egyetemi tanulmányaik során –, ahol az egyik sikeres résztvevőt már a PhD-képzésében és sikeres tudományos munkájában támogathatta a PADME. Tiszaroff és térsége számára egyébként összesen 340 millió forint támogatást nyújtott az Alapítvány. 
Az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozat Egyesülettel kötött ötéves együttműködés keretében a Pallas Athéné Alapítvány támogatásával évente 16 orvostanhallgató három hónapos amerikai szakmai gyakorlata valósulhat meg. A megállapodás keretében az orvostanhallgatók a State University of New York in Buffalo egyetemre utazhatnak szakmai gyakorlatra. Az alapítvány évente mintegy 29 ezer dollárral támogatja ezt a programot, amelyre ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók jelentkezhetnek. 


Tehetségkutatás a Kárpát medencében 


A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíj a legtehetségesebb hazai és határon túli magyar diákokat segíti. A program fő célja a kiemelkedő tanulmányi, tudományos és közéleti tevékenységet végző legkiválóbb hallgatók munkájának támogatása. 
Évek óta dolgozik a PADME annak a tudományos hálónak a kialakításán, amely révén el tudja érni a legtehetségesebb diákokat. Évente 60 millió forintnyi ösztöndíjat ad az alapítvány a Partiumi Keresztény Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Nyíregyházi Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Selye János Egyetem és a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság segítségével a kiemelkedően teljesítő tanulóknak. 


Vagyongazdálkodás 2022-ben  


A Pallas Athéné Alapítványnak és jogelődjeinek juttatott, összesen 266,4 milliárd forint vagyon 2022. március 31-re 280,8 milliárd forintra gyarapodott. Az Alapítvány és az általa alapított gazdasági társaságok 243,8 milliárd forintot befektetési jegyben, 2,7 milliárd forintot ingatlanban, 21,8 milliárd forintot bankbetétben, valamint 12,5 milliárd forintot vállalati kötvényekben tartanak.  
A vagyonnövekedés mellett az Alapítvány létrejötte óta 12,2 milliárd forintértékben 1700 oktatási és tudományos pályázatot támogatott határon innen és túl.