Biztonságos befektetések mellett gyarapszik a Pallas Athéné Alapítványok vagyona

A Pallas Athéné Alapítványok a biztonságos, felelősségteljes gazdálkodásuk eredményeképpen 1,31 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta. Az alapítványok úgy tudták elérni a vagyonnövekedést, hogy közel 5 milliárd forint értékben több mint ezer oktatási, tudományos pályázatot támogattak. Az átlátható működés érdekében az alapítványok negyedévente kimutatást közölnek vagyonelemeik helyzetéről.

A Magyar Nemzeti Bank a 2014. május 15-én közzétett Alapokmányában megfogalmazott Társadalmi Felelősségvállalás Stratégiájával összhangban hirdette meg a Pallas Athéné Közgondolkodási Programot. A program támogatása céljából hat, egymástól és az alapítótól független alapítvány kezdte meg a tevékenységét oktatási, tudományos és kulturális területen. Az MNB a hatályos jogszabályoknak megfelelően döntött az alapítványoknak juttatott vagyon mértékéről, amely az alapításkor együttesen 259,6 milliárd forint volt, valamint 6,8 milliárd forint értékű ingatlan.

Az alapítványok a formából adódó szabályozás miatt is kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont. Azt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során. Az alapító által juttatott vagyont az alapítványok körültekintő kockázatvállalással kezelik oly módon, hogy biztonságos befektetéssel a lehető legmagasabb hozamot érik el. Az alapítványok kizárólag ezen befektetések hozamaiból gazdálkodhatnak, így tevékenységük hosszú évtizedeken át önfenntartható lesz.

A vagyonelemek értéke a 2017. március 31-i állapot szerint az alábbiak szerint alakul: A Pallas Athéné Alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyonból a vagyon értéke 267,71 milliárd forint, a hat alapítvány és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében 156,06 milliárd forintot Magyar Állampapírban, 21,53 milliárd forintot bankbetétben, 73,12 milliárd forintot ingatlanban tart és 17 milliárd forintot pedig vállalati kötvényekbe fektetett be.