A PAGEO Kutatóintézet nemzetközi szakmai tevékenysége

A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány céljai között szerepel a tudásteremtéssel, elemzésekkel, nemzetközi és tudományos partnerségek kialakításával, a geopolitikai szakterület hazai aktivitásával kapcsolatos feladatok. A nemzetközi tapasztalatcsere, együttműködés, nemzetközi személyes kapcsolat, a nemzetközi partneri egyetemekkel való közös programok, egyetemi előadások, konferencia előadások nagyban hozzájárulnak a nemzetközi jelenléthez. 

A PAGEO Kutatóintézet fókuszában Ázsia és különösen Kelet-Ázsia 7 országa szerepel (Kína + Hong Kong, India, Indonézia, Japán, Dél-Korea, Szingapúr). 

Az Alapítvány és a Kutatóintézet nemzetközi fókusza miatt az intézmények tevékenységéhez elengedhetetlen a nemzetközi tudományos együttműködésekben való aktív részvétel, kapcsolatépítés, tudásgyarapítás, sőt, mindez elvárás is az intézmény kutatói részéről. Mint geopolitikával foglalkozó kutatóintézet számára is fontos, hogy szakmai eredményeit minél szélesebb közönség előtt megismertesse, a nemzetközi kapcsolatok és beágyazottság egyszersmind a jövőbeli tevékenységei alapját is jelentik. A külföldi szakmai utak mindegyike ezt a célt szolgálja.

Kollegáink és vezetőink a legjelentősebb intézmények nemzetközi konferenciáin vesznek részt előadóként vagy szekciót vezetnek, és külföldi geostratégiai gondolkodókat, előadókat hívnak Magyarországra, hogy a Geo-lectures előadássorozat keretében az egyetemei hallgatók is megismerkedhessenek az új gondolatokkal, és érdekes látásmódokkal (pl. Parag Khanna, Arjun Appadurai, Bruno Guissani). Ennek a pozitív szakmai kapcsolatnak az eredményei megtalálhatóak a PAGEO Hungarian Geopolitics (HUG) magazinunkban, ami angol és magyar nyelven is megjelenik negyedévente, és ingyenes is elérhető elektronikus verzióban a http://www.geopolitika.hu/hu/hug/ weboldalunkon.

A Kutatóintézet kiküldetéseit, nemzetközi kapcsolatépítési teveékenységét négy fő kategóriába lehet sorolni: nyári egyetemen való részvétel, belföldi konferencia részvétel, külföldi konferencia részvétel, valamint kapcsolatépítés céljából történő kiküldetés.

  • Nyári egyetemen a Kutatóintézet dolgozói Európa fontos nemzetközi geopolitikai nyári egyetemein vettek részt (többek között: Genf: Geneva Institute of Geopolitical Studies, Maastricht: Maastricht Summer School). A kiküldetések célja a tudásgyarapítás, a geopolitikai tudományterület mélyebb megismerése, friss tudásanyag szerzése volt elsősorban, továbbá a szakmai kapcsolatok kialakítását is szolgálták ezek az utak. A nyári egyetemeken szerzett tapasztalatok hasznosak voltak a saját események szervezéséhez (Geodebates-sorozat indítása, konferenciaszervezés) valamint a Pécsi Tudományegyetemmel közösen indított geopolitikai PhD program tantervének kialakításában.
  • A kutatók számos belföldi konferencián adtak elő, részt vettek többek között a Magyar Politikatudományi Társaság 2016. évi Vándorgyűlésén, a Magyar Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlésén (2017), Európa legjelentősebb földrajzi és gazdaságföldrajzi konferenciáján a 2015-ben Budapesten megrendezésre került EUGEO-n, amelyet a PAGEO is támogatott.  Ebbe a kategóriába sorolódtak a saját konferenciára meghívott külföldi előadóknak az intézet által fizetett költségei is, a májusi konferenciára két külföldi előadó meghívását finanszírozta a PAGEO Kutatóintézet.
  • A kutatók fontos külföldi szakmai konferenciákon adják elő tudományos eredményeiket, osztják meg a kutatási területükön elért szakmai teljesítményüket. Ezek az események egyúttal a szakmai kapcsolatépítést is szolgálják, erősítik a későbbiekben nemzetközi együttműködésekben való részvételt, illetve egyáltalán alapfeltételét jelentik a tudományos diskurzushoz való hozzájárulásnak. A kutatók rendszeres résztvevői a lengyelországi Lodzban rendezett, közép-európai szinten az egyik legfontosabb Kelet-Ázsiával foglalkozó tudományos konferenciának, az East Asia találkozónak (LEAM – Lodz East Asia Meeting), ezen túl pedig különböző Kelet-Ázsiával, illetve területi kutatásokkal foglalkozó konferenciákon adják elő eredményeiket (Regional Studies Association éves konferencia (2017), az EUGEO-szervezet konferenciája (2017), China-CEE konferencia (2017), az American Association of Geographers éves konferenciája (2017), The Rise of Asia – History and Perspective konferencia (2017) stb.). A kutatók ezen túl a szakmai kapcsolatrendszerben való részvételüknek köszönhetően eljutottak például Kínába és Japánba (1-1 fő). A PAGEO kutatói több, mint 20 konferencián vettek részt 2015 óta, és előadásaik absztraktjai több esetben megtalálhatóak az adott konferencia kiadványaiban is. 
  • A külföldi kiküldetések negyedik típusa a kifejezetten kapcsolatépítés szándékával történő kiutazás. Ez mind vezetői szinten, mind kutatói szinten folyamatosan történik. Az ilyen jellegű utazások fajlagos költsége jellemzően magasabb, ezek az utazások elsősorban Kelet-Ázsiába irányulnak (Kína, Japán, Szingapúr, Hongkong.

A hálózatépítési, kapcsolatépítési tevékenységeknek köszönhetően a PAGEO Kutatóintézete 2017-ben csatlakozott a Kínai Társadalomtudományi Akadémia által összefogott kelet-közép-európai kutatóintézetekből álló „16+1 Think Tank Hálózatba“, szintén 2017-ben Euro-Sino Economic Research Award díjban részesült az European Institute for One Belt One Road Economic and Cultural Cooperation and Development (EUOBOR) szervezet részéről. A Kutatóintézet az európai társszervezője a China-EU - Cultural Diplomacy and the role of the Youth című eseménynek. Az intézet stratégiai együttműködést kötött Kínában a ningbói Wanli Egyetem két intézetével: a Ningbo Maritime Silk Road Institute-tal és a Central-Eastern Europe Center Cooperation Institute-tal. Jó intézményi kapcsolatok alakultak ki a hongkongi Institute of Asia-Pacific Studies-zal, a Chinese University of Hong Kong egyetemen működő International Affairs Centerrel, a Fudan egyetem könyvkiadójával (Fudan University Publishing) és a Development Research Center of Fudan University-vel. Kutatóintézetünk igyekszik kapcsolatba kerülni Ázsia fontos egyetemeivel: a Tokyo Egyetemmel, a Kyoto Egyetemmel, a szingapúri National University of Singapore-ra (NUS), a hong kongi Chenese University of Hong Kong-gal, és a pekingi Tshinghua Egyetemmel is. Ezeken a kapcsolatokon keresztül lehetősége lesz a Kutatóintézetnek csereprogramokban való részvételre, előadók Magyarországra hívására, illetve (Kelet-Ázsiára fókuszáló) kutatási eredményei külföldi megjelentetésére. A Kutatóintézet célja egy olyan tudásközpont létrehozása Magyarországon, mely összekötő kapocs lehet Kelet-Közép-Európa és Kína között, ehhez jó alapot adtak ezek a külföldi utak.

A Kutatóintézet vezetői és kutatói az intézet fennállása óta a világ 21 országába utaztak el és több tucat előadást tartottak rangos nemzetközi konferenciákon és egyetemein.