A műemléki rekonstrukció titkai – építészhallgatók látogattak az Úri utca 72.-be

A BME Építészmérnöki Kara Középülettervezési Tanszékének hallgatói tekintették meg a budavári Úri utca 72. szám alatti impozáns műemléki épületet, hogy tájékozódjanak a bravúros rekonstrukciós folyamatról és annak végeredményéről. Oroszlány Miklós építész, a felújítást tervező Ginkgo Architects munkatársa vezette körbe őket, és tartott kihelyezett órát a belső terek építészetéről, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartva.

Mint Oroszlány Miklós az épület fordulatokban gazdag múltjáról, metamorfózisairól elmondta: volt már katonai kincstári tulajdonban, használták plébániaépületként, köztisztviselői bérházként, a második világháború során búvóhelyként és a Magyar Nemzeti Bank értékeinek rejtekhelyeként. A háború után a jegybank építette újjá a lebombázott palotát. 

A mostani helyreállításkor két alapelvet követtek – avatta be a hallgatókat a részletekbe az építész. Az Úri utca felőli oldalon az épület barokk stílusú állapotát rekonstruálták, míg a Tóth Árpád sétány felőli oldalon a különböző korok lenyomatait egyszerre jelenítették meg. A belső térben, az udvar és a tetőtér beépítése által 1700 négyzetméterre növelték a hasznosítható területet. A legalsó szinten közösségi teret alakítottak ki, filigrán üvegszerkezettel lefedve az udvart.

 A tér középpontjában egy hatalmas Pallas Athéné-szobor áll. A középső szinten irodákat hoztak létre, az udvart fedő üvegtető alatt közvetlenül pedig egy előadótér és egy könyvtár kapott helyet.

A műemléképület új funkciót is kapott: a Neumann János Egyetem égisze alatt itt működik a Centre For Long-term Sustainability, a hosszú távú fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudományos központ. Célja a fenntarthatóság témakörében kimagasló eredményeket elért hazai és nemzetközi kutatók munkájának további ösztönzése és összekapcsolása a magyar tudományos élettel.