A hamis kijelentések miatt a jegybank megteszi a szükséges jogi lépéseket

A Magyar Nemzeti Bank és az általa alapított Pallas Athéné Alapítványok oktatási programjaira vonatkozóan hamis állításokat tartalmazó állásfoglalás jelent meg ma a vg.hu portálon. Az állásfoglalást a hírportál szerint az MTA-Közgazdaságtudományi Bizottsága jegyzi. A bizottság elnökhelyettese az a Mihályi Péter, aki maga is – hároméves, közös tudományos célokat tartalmazó stratégiai megállapodás keretén belül – részt vesz az MNB oktatási programjában, az általa főszerkesztett Acta Oeconomica kiadvány ugyanis évente 5 millió forintos támogatást kap a jegybanktól közgazdaságtudományi kiadványok megjelenítésére.

A bizottság további tagja az a Bokros Lajos, akinek politikai elfogultsága számos korábbi megnyilatkozásában tetten érhető volt, legutóbb a Financial Times véleményrovatában nevezte káros lépésnek azt, hogy 11 év után újra nemzeti tulajdonba került a Budapesti Értéktőzsde. Szintén tagja a testületnek Király Júlia, aki visszatérően bírálja a jegybankot, többek között kockázatosnak és aggályosnak értékelte a Növekedési Hitelprogramot, amelyben eddig 31 ezer hazai kis és középvállalkozás vett részt sikeresen.

Az állásfoglalásban megfogalmazottakkal ellentétben az MNB és alapítványai átláthatóan működnek, az oktatási programjaik nem sértik a tudományos szabadság alapelvét.

A gazdaságpolitikai célok megvalósulásának támogatását az MNB az oktatás, elsősorban a felsőoktatás, a közgazdászképzés és pénzügyi oktatás rendszerének megújításában és fejlesztésében, a tudományos tevékenység, a pénzügyi ismeretterjesztés támogatásában látja. Az MNB ennek érdekében indította el oktatási programjait a felelős gazdálkodással elért nyeresége terhére, tehát nem adófizetői pénzből.

Az MTA Közgazdasági Bizottsága nevében közzétett, hamis állításokat tartalmazó dokumentum kapcsán az MNB megteszi a szükséges jogi lépéseket.