Lezárult pályázat – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány az Alapító Okiratában meghatározott célok mentén Bács-Kiskun megyében, kiemelten Kecskeméten a közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés támogatása érdekében pályázatot ír ki középfokú iskolai képzésében (gimnázium, szakközépiskola) résztvevő 11., 12., 13.-os diákok részére.   

 

A PROGRAM ISMERTETÉSE

A pályázatra jelentkezhetnek Magyarországon vagy a Kárpát-medencében jelenleg középfokú oktatási intézményben (gimnázium, szakközépiskola) tanuló 11., 12., 13.-os diákok rövid pályamunka benyújtásával az alábbi témákban:

  • Diákhitel a világban és alternatívái
  • A BrExit hatása az EU-ra (gazdasági, társadalmi szempontból)
  • Hit és üzlet
  • A technológia fejlődésének hatása a gazdaságra
  • Városom imázsa, a városkép alakítása
  • Sikeres vállalkozás városomban
  • A jövő oktatása: Smart School, Smart University

A középiskolai pályázatra korábbi fordulókban beküldött pályamunkákkal újra pályázni nem lehet, még átírt vagy kibővített formában sem! Ezek a pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. Tehát egy pályázó egy témát csak akkor dolgozhat fel, ha korábbi fordulókban még nem tette.

A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

  1. A pályázatra magyarországi vagy kárpát-medencei középfokú oktatásban (gimnázium, szakközépiskola) résztvevő 11., 12., 13. évfolyamos diákok jelentkezhetnek.
  2. A programra magyar nyelven leadott pályázattal lehet jelentkezni, melyet aláírással ellátva, elektronikusanpdf formátumban és postai úton is be kell beküldeni. A pályázatnak az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

 

  1. Pályamunka pdf formátumban (7-9 db A/4 oldal, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, kb. 20.000 karakter terjedelemben). A fedőlapon kérjük feltüntetni a pályamunka címét, a pályázó nevét, iskoláját, osztályát, valamint aláírását.
  2. Kézzel írt egy oldalas összegzés a pályamunkáról (témaválasztás indoklása, a dolgozat felépítése), névvel, aláírással ellátva;
  3. A középfokú oktatási intézmény által kiállított, a tanulói jogviszonyt igazoló hivatalos dokumentum másolata.
  4. Egy rövid bemutatkozás a pályázó családjáról, iskolájáról, jövőbeli terveiről, aláírással ellátva.
  5. Pályázati adatlap dátummal és aláírással ellátva.

 

Fontos, hogy a pályamunka önálló gondolatokat tartalmazzon, az idézett szövegeknél az idézés alapvető szabályait betartva (forrásmegjelölés!).

 

  1. A pályázatokat 2018. január 10-én, hétfőn, 24.00 óráig lehet beküldeni e-mailben. A határidő után érkezett pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. Az eredeti dokumentumok postára adásának határideje szintén 2018. január 10-e.

Beküldési címek:

E-mail: palyazat@padmakecskemet.hu

Postán: Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 2.

DÍJAZÁS

A beérkezett pályázatokat bíráló bizottság értékeli és sorolja három kategóriába. A bizottság javaslata alapján az alapítvány Kuratóriuma hozza meg a végső döntést. A díjazás három kategóriában történik:

I. kategória: dicsérő oklevél és nettó 45.000 Ft támogatás

II. kategória: oklevél és nettó 25.000 Ft támogatás

III. kategória: emléklap

A díjak és oklevelek a PADMA kecskeméti székházában tartott díjátadó ünnepségen kerülnek kiosztásra, várhatóan 2018. február 2-án, pénteken. A pénzjutalom átadásának feltétele a kiírás 2. pontjában felsorolt 5 db dokumentum hiánytalan beküldése a megjelölt határidőig: e-mailben 2018. január 10. 24.00 óra. Az eredeti dokumentumok postára adásának határideje szintén 2018. január 10-e.