Székelyföldi IT-innovációs konferenciát támogatott a PADE

A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) támogatásával 2019. február 21-én Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, míg egy nappal később Székelyudvarhelyen, a Harghita Business Centerben rendezték meg a Székelyföldi IT-innováció oktatás a közgazdaság szolgálatában című konferenciát.

A konferencia egyik célja a fiatalabbak és az idősebb generációk közötti kommunikáció megalapozása volt. Az elsősorban középiskolásokat és egyetemi hallgatókat megszólító rendezvénnyel a szervezők azt kívánták elérni, hogy minél jobban bevonják a fiatalokat a gazdasági életbe.

A rendezvényt nagy érdeklődés kísérte, mindkét konferenciára mintegy hetvenen jelentkeztek. A résztvevő diákoknak a napi tanulmányi ismeretek elsajátítása mellet érezhetően nagy igényük van az IT-szakmához köthető konkrét, interaktív előadásokra. A diákok aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, kikérték a tapasztaltabb generációk véleményét, miközben saját megoldási stratégiákat dolgoztak ki az egyes témakörökben.

A konferencián bemutatkoztak a felsőoktatás és a versenyszféra képviselői is. A rendezvényen előadóként részt vett többek között Tamás Sebastian és Cséri Zoltán, a Rocket Shephert alapítói, valamint Dr. Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő. A konferenciák szakmai partnerei voltak: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Babes Bólyai Tudományegyetem, a U-Hub, Székelyudvarhely mentorációs program, Székelyföldi Vállalkozók és Egyesülete Szövetsége, valamint a magyarországi Infótárs Egyesület.

Az Erdélyi Régió Egyesület a PADE Alapítvány támogatásával egy olyan újszerű projektet tudott megvalósítani, mely az ismeretterjesztésen túl a diákok elméleti tudását is segített átültetni a gyakorlatba. A konferencia mindezek mellett teret és lehetőséget biztosított arra, hogy az Erdélyi Régió Egyesület elindítsa a székelyföldi mentorációs programot.