Hallgatói mobilitás - „Mindig is foglalkoztatott az Európai Unió működése”

Hóka Iván a bruges-i College of Europe mesterszakos tanulója, európai közgazdaságtant hallgat.Tanulmányai során azt vizsgálja, hogy az EU intézményei hogyan képesek hatékonyan együttműködni a tagállamokkal, illetve, hogy az elméleti problémák miként jelennek meg a politikai döntésekben. A23 éves egyetemistát eddigi tanulmányairól, terveiről és aPallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) által nyújtott ösztöndíjról kérdeztük.

A tanulmányai végeztével mivel szeretne foglalkozni?

Vagy a magyar, vagy az európai uniós intézményrendszerben szeretnék dolgozni. Az oktatási, a regionális és a szociálpolitikai területek egyaránt érdekelnek.

 

Mindig erre a pályára készült?

Az Európai Unió működése már gimnazistaként is érdekelt. Mindig is foglalkoztatott, hogy egy ilyen bonyolult rendszerben miként születnek meg azok a döntések, amelyek aztán hatással lesznek az emberek mindennapjaira is. Jelenleg azt vizsgálom, hogy az EU intézményei hogyan képesek hatékonyan együttműködni a tagállamokkal a kontinensen élők érdekében. Kifejezetten inspirál a gondolat, hogy az Európai Unió egyik intézményében egyszer majd magam is dolgozhatok ennek érdekében.

 

Hogyan alakultak a tanulmányai?

Az egyetemi alapképzést az Amszterdami Egyetemen végeztem, közgazdaságtan szakon. Jelenleg pedig a bruges-i College of Europe egyéves mesterképzésén veszek részt, ahol az uniós szakpolitikára fókuszálva mélyíthetem el közgazdaságtani tudásomat. A képzés praktikus, gyakorlati részének segítségével pedig azt tanulmányozom, hogy az elméleti problémák hogyan is öltenek formát a politikai döntésekben.

 

Tanulmányai során voltak-e nehézségei?

A PADME támogatása nélkül nem tudtam volna belefogni a mesterfokú képzésbe. Az egyetemen folyó kétnyelvű oktatás is próbatétel elé állított, nehéz volt megszokni, hogy angol és francia nyelvű óráim is vannak. Hátrányban voltam a francianyelv-tudásban, de a szisztematikus tanulással és az egyetem segítségének köszönhetően sikerrel vettem ezt az akadályt is.

 

Hogyan találkozott a PADME által nyújtott lehetőséggel?

A PADME nevével először a Magyar Nemzeti Bank honlapján találkoztam, valamilyen egyetemi tanulmányhoz kapcsolódó forrás keresésekor. Később pedig az interneten ösztöndíjak után kutatva találtam rá a PADME által nyújtott támogatási lehetőségre.

 

Milyen tapasztalatokat szerzett a mesterképzés során? Mi tetszett a legjobban?

A College of Europe egy olyan különleges, mindössze négy mesterszakot indító intézmény, amely az európai uniós szakterületekre fókuszálva képzi az ide felvételt nyert körülbelül 340 hallgatót. Itt végzett korábban Schöpflin György, az Európai Parlament volt képviselője, vagy Alexander Stubb korábbi finn miniszterelnök, valamint az uniós intézmények több ismert tisztségviselője. Európai közgazdaságtant (MSc in European Economic Studies) tanulok, a többi mesterszakhoz hasonlóan egy évig tart a képzés. Az egyetemi kurzust európai uniós szakemberekkel folytatott panelbeszélgetések, viták egészítik ki, amelyek új kontextusba helyezik az órákon tanultakat. Megmutatják, hogy egy-egy tagországban, uniós intézményben hogyan történik a döntéshozatal, és milyen szakpolitikai munka folyik a háttérben. Az első szemeszterben számomra nagy élmény volt a balkáni országok külügyminisztereinek panelbeszélgetése az uniós bővítéspolitika kilátásairól. A fórumon szót kapott Várhelyi Olivér magyar EU-bővítési biztos is.

 

Mi a kutatási területe?

Jelenleg a szakdolgozatom előkészítésén dolgozom, amely a nemzetközi közgazdaságtan/kereskedelem témakörén belül azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen tényezők befolyásolják a külföldi működő tőke visegrádi országokba való települését, illetve milyen tendenciák figyelhetők meg az uniós, illetve nem uniós országokból érkező működő tőke arányának változásában ezekben az országokban.

 

Mennyire segítheti a bruges-idiploma szakmai vágyai beteljesítését?

Bízom benne, hogy az itt elsajátított tudásnak és a megszerzett kapcsolati tőkének köszönhetően lesz lehetőségem arra, hogy uniós vagy hazai közigazgatási intézményben döntés-előkészítő munkát végezhessek, szakpolitikai elemzéseket készíthessek.