Folytatódik a Gyerek Vár családi programsorozat az Úri utca 72-ben

Fenntarthatóság, környezetünk védelme, bolygónk iránti felelősségvállalás volt a témája a Gyerek Vár teltházas alkotónapjának, amelyen kis-és nagygyermekes családok vettek részt a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) új tudományos központjában, az Úri utca 72-ben.

A 2019-es év elején útjára indított „Gyerek Vár” nevet viselő családi programsorozat idén új otthonra lelt az Úri utca 72-ben.  A fenntartható fejlődés, közös jövőnk megteremtése ugyanis mindannyiunk felelőssége, így a legkisebbeké is. Környezetünk és bolygónk megóvásának fontosságára pedig nem lehet elég korán felhívni a figyelmet. A PADME Alapítvány a Hagyományok Házával közreműködve ezen fontos témakörök jegyében szervezte meg a Gyerek Vár alkotónapot.

A rendezvény során képességfejlesztő, kreatív foglalkozások kerültek előtérbe, környezet-és bőrbarát anyagok felhasználásával. A programok minden korosztály számára aktív elfoglaltságot biztosítottak vasárnap délelőtt. Míg a nagyobb gyermekeket kézügyességet fejlesztő foglalkozások, a legkisebbeket a játszósarok várta. A résztvevő gyermekek szülei pedig megtekinthették az Úri utca 72 szám alatt található épületet, megismerkedve annak gazdag történelmével, valamint az értékmegőrzés és értékteremtés szempontjait figyelembe vevő rekonstrukciós munkálatok eredményével.