Elindult a szülők akadémiája rendezvénysorozat

A Mathias Corvinus Collegium a Pallas Athéné Domus Animae és a Pallas Athéné Domus Scientiae támogatásával megvalósuló Fiatal Tehetség Programja (FIT) idén indította útjára a Szülők Akadémiája rendezvénysorozatot.

A rendezvény kettős céllal jött létre, amelynek keretében valamennyi érintett városban két-két előadást szerveznek. Ezek közül az egyik a FIT Programban részt vevő tehetséges diákok szüleinek szól, ezeken az alkalmakon segítséget kívánnak nyújtani abban, miként támogassák a szülők különleges képességekkel rendelkező gyermekeiket a fejlődésben. A másik előadás is hasonló kérdéskört dolgoz fel, amely már mindazon érdeklődők számára ingyenesen látogatható, akik nyitottak a téma iránt.

A Fit-es szülőknek szóló eseményből eddig kettő valósult meg. Veszprémben február 26-án „A tehetség lehetőség” címmel Goschi Gabriella klinikai és sportpszichológus tartott nagy sikerű előadást, amelyben a tehetséges és átlagos gyermekek közötti határok, valamint a szülő és a tehetségek által megélt kihívások alkották az esemény fő gerincvonalát. Goschi Gabriella nagy tapasztalattal rendelkezik az általános iskolai tehetséggondozás területén, továbbá ő volt az, aki szakmai vezetőként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) felkérésére, 2014 őszén elindította a TE IS (Testmozgás az iskolában) programot, amely a testmozgással összefüggésben segíti a személyiségfejlesztést és a társas kapcsolatok kialakítását.

A miskolci tehetségek szüleit március 17-én a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója, Veres Pál a tehetségfejlesztés, tehetséggondozás témakörébe kalauzolta. Az előadás alkalmával a felső tagozatos diákok szülei a közeljövőben továbbtanulni vágyó gyermekeik számára első kézből kaphattak információt a helyi középiskola nyújtotta lehetőségekről. Veres Pál elmondta, hogy az intézmény számára kiemelt jelentőséggel bír a tehetséggondozás, az elhivatott és motivált tantestülettel a meglévő együttműködéseikkel (nemzetközi kapcsolatokkal, Arany János Tehetséggondozó Programmal) a diákok számára biztosított különféle szakkörökkel, folyamatosan azon dolgoznak, hogy széles körű lehetőséget biztosítsanak a diákok fejlődésének kiteljesedésére.

A Szülők Akadémiája rendezvénysorozat által feldolgozott témák rendkívül izgalmasak és hasznos tájékoztatást adnak szinte valamennyi kisgyermekes szülő számára is. Ezt bizonyítják az eddig megrendezett, nagy érdeklődésre számot tartó, március 22. és 23-i pécsi és szolnoki nyílt rendezvények is, amelyeken az előadó a mesepszichológia hazai szaktekintélye, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója és számos nevelés-lélektani bestseller szerzője, dr. Kádár Annamária volt.

Dr. Kádár Annamária előadása a szolnoki Szülők Akadémiájáról – MCC FIT Program
https://www.youtube.com/watch?v=oTegXynz5tA&feature=youtu.be

Dr. Kádár Annamária előadása a pécsi Szülők Akadémiájáról – MCC FIT Program
https://www.youtube.com/watch?v=Dihd3s8JmmA