A PADME támogatásával valósul meg a BME vadonatúj tudományos, művészeti rezidenciaprogramja

Június 21-én mutatták be a sajtónak és a közönségnek annak a pályázatnak az első eredményeit, amelyet a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) támogatásával a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pro Progressio Alapítvány hirdetett meg. A programot megnyitotta Czigány Tibor, a BME rektora és Bánkuty Tamás, a PADME igazgatója, valamint bemutatkozott a két nyertes művész, Kocsi Olga és Boruzs Ádám.

A Műegyetem és a Pro Progressio Alapítvány tavasszal rendhagyó együttműködési pályázatot hirdetett – Magyarországon elsőként ­– a tudomány és a művészet területeinek összehangolására. A PADME által támogatott művészeti rezidenciaprogram hidat teremt a tudomány és a művészet között. Célja a kutatók közönséggel való kommunikációjának fejlesztése, a design thinking szemlélet megismertetése. Az alkotói folyamathoz kapcsolódóan tartott workshopok során a művészek bevezetik a kutatókat és a diákokat a művészeti kreativitás működésébe, beszélgetnek velük a tudományos-technikai fejlesztések művészi reflexiójának szempontjairól, a laikus és a szakmai nézőpont viszonyáról.

Több mint nyolcvanan pályáztak a művészeti rezidenciaprogramra, közülük ketten, Kocsi Olga multimédia-művész és Boruzs Ádám képzőművész részesültek a 10 hónapon át tartó együttműködési ösztöndíjban.

Mint Czigány Tibor, a BME rektora elmondta, a vezető külföldi műszaki egyetemeken egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy kutatási programjaikhoz művészek, írók csatlakoznak, akik alkotó tevékenységükkel hozzájárulnak a tudományos kutatások és a nagyközönség közötti kapcsolat erősítéséhez. A BME-n hosszú távra tervezik a rezidenciaprogramot: minden évben két-két művészt látnak vendégül bármely művészeti területről, akik a projekt időszakában együttműködnek az egyetem valamelyik tanszékével, laborjával, kutatási programjával. A kooperációt kerekasztal-beszélgetések, a művészetek és a kreatív ipar területéről érkező vendégelőadók meghívása egészíti ki. Az ösztöndíjas időszakot az együttműködés során készült munkák bemutatása zárja.

Bánkuty Tamás, a PADME igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a program milyen izgalmas, produktív területre fókuszál, hiszen a tudomány–művészet–ipar hármasa a nemzetközi porondon már bizonyított. A valódi innováció pont az ilyen határterületeken születik meg, mivel olyan új személyes és intézményi kapcsolatok kiépítését teszi lehetővé, amelyek ösztönzik a különböző területek együttműködését.. Ennek a szemléletnek az elsajátítása növeli a kutatók és kutatási-fejlesztési projektek versenyképességét itthon és a nemzetközi pályázati környezetben egyaránt, és ez felbecsülhetetlen érték – tette hozzá.

A rendezvényen résztvevők megtekinthették Kocsi Olga és Boruzs Ádám műalkotásait, és megszólalt a „kutatói oldal” is. Emellett megismerkedhettek a külföldön működő rezidenciaprogramokkal is.