A közpénzügyek alkotmányos értékei – kutatási projekt alapítványi támogatással

A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéke komplex, tudományos szakmai projektet valósított meg a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány (jogelődje a PADA Alapítvány) támogatásával.

A kutatás szakmai koncepciója arra épült, hogy Magyarország Alaptörvényének értékrendje és az Alaptörvénybe foglalt közpénzügyi fejezet megújult környezetet jelent az állam és a kormányzat hatáskörei és politikái számára.

A kutatócsoport ennek megfelelően törekedett feltárni és értelmezni ezen – immár néhány éves gyakorlattal bíró – alkotmányos szabályozási környezet újdonságát, belső összefüggéseit, valamint pozícionálta a szabályozási modellt az európai alkotmányos kultúra főbb tételei fényében.

A két éves komplex kutatás legfőbb eredményei:

  • összesen 5 tudományos kötet kiadása
  • 2 többnapos nemzetközi konferencia és 2 műhelykonferencia megvalósítása
  • belgrádi szakmai csoportos tanulmányúton való részvétel
  • egyetemi kurzusok meghirdetése, hallgatók dolgozatainak témavezetése.