Idén is várja a jelentkezőket a PADS Alapítvány PhD ösztöndíj-támogató programja

Ismét lehet jelentkezni a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány PhD ösztöndíj-támogató programjának új évfolyamába. A támogatásnak köszönhetően a gazdasági doktori képzésben részt vevő hallgatók magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzésben vehetnek részt. 

2014 szeptemberében indult, és minden akadémiai évben új évfolyammal bővül a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány PhD-támogató ösztöndíjprogramja és képzése. Az Alapítvány ösztöndíjprogramja lehetővé teszi, hogy a hazai doktori iskolák diákjai egységes, magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzésben részesüljenek.

A PADS Alapítvány számára fontos az együttműködés a magyarországi doktori iskolákkal, mivel az ösztöndíj-támogató programba csak olyanok kerülhetnek be, akik nappali vagy levelező tagozatos hallgatóként felvételt nyertek egy akkreditált közgazdasági vagy gazdálkodástudományi, illetve ezek társtudományaival foglalkozó egyetemi PhD programba. Az együttműködés erősítése érdekében 2017. március 17-én a PADS Alapítvány a közgazdasági doktori iskolák számára szervezett konferencián mutatta be a programot.

Az eseményen Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank oktatási igazgatója hangsúlyozta: a jegybank kiemelt célja, hogy emelje a magyar közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget. Ennek érdekében együttműködési megállapodásokat kötöttek a felsőoktatási intézményekkel.

A PADS Alapítvány Tanácsadó Testületének tagjai elmondták: a 2014 szeptemberében indult program keretében eddig összesen 10 hazai egyetem 13 doktori iskolájából 57 hallgató kapott havi rendszerességgel támogatást, amelynek összege havi nettó 200 ezer forint, és azt célozza, hogy a támogatottak a versenyszféra helyett a tudományos pályán maradva magas színvonalú kutatói tevékenységet végezzenek. Ennek érdekében a résztvevők eddig 23 különböző kötelező és választható – módszertani, makroökonómiai, pénzügyi vagy közgazdasági gondolkodási témájú – térítésmentes kurzust hallgathattak. Az Alapítvány további pályázati programjainak fontos célja, hogy elősegítsék a Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) versenydolgozatainak, valamint a végzős hallgatók szakdolgozatainak hazai vagy nemzetközi publikációként való megjelenését, különösen azon fiatal kutatók esetén, akiknek még nincs hosszú publikációs listájuk.

A jelentkezés feltételeiről itt lehet tájékozódni.