Egyedülálló szakmai támogatást nyújt a hallgatók számára a PADS PhD-támogató ösztöndíjprogramja

2014 szeptemberében indult és minden akadémiai évben új évfolyammal bővül a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány PhD-támogató ösztöndíjprogramja és képzése. A programban az indulás óta eltelt időszakban 12 hazai egyetem 18 doktori iskolájának 57 hallgatója vett részt.  

Az Alapítvány ösztöndíjprogramja lehetővé teszi, hogy a hazai doktori iskolák diákjai egységes, magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzésben részesüljenek. A program keretében 23 különböző kötelező és választható, térítésmentes kurzus várja a makroökonómia és a pénzügyek iránt érdeklődő hallgatók jelentkezését.  Az ösztöndíjprogram célja az is, hogy a tehetséges PhD-hallgatók megmaradjanak a doktori programokban az anyagi támogatás segítségével.

Kocziszky György professzor, a képzés egyik oktatója szerint a jegybank és alapítványai által indított oktatási programok legfontosabb célja a tehetségek itthon tartása, hazai tanulmányaik és elhelyezkedésük támogatása.

Nagy Vitéz, a program másodéves hallgatója úgy véli, hogy az ösztöndíjprogram jóvoltából új platform nyílt a hasonló érdeklődésű és képzettségű doktoranduszok közös munkájához, kutatásához. Az oktatott tárgyak remekül kiegészítik és mélyítik tovább az anyaegyetem által kínált kurzusokat, széles spektrumát lefedve a makroökonómiai és pénzügyi témáknak. Az órák színvonalát az biztosítja, hogy nem csak hazai neves oktatók, hanem elismert külföldi professzorok is részt vesznek az oktatásban. „Egy olyan programban veszünk részt, amely egyszerre célozza a szakmai fejlődésünket és a kutatói közösségben való könnyebb elhelyezkedésünket.” – hangsúlyozza a hallgató.

A tanulmányi ösztöndíjra elsősorban magyarországi közgazdasági vagy gazdálkodástudományi PhD képzésbe frissen felvételt nyert hallgatók pályázhatnak. A nyertesek három éven keresztül pénzügyi támogatásban részesülnek, kurzusokat hallgatnak, valamint kutatási érdeklődésüknek megfelelő személyes tanácsadót kapnak, aki az oktatási és a kutatási tevékenységükben egyaránt segíti őket.

A képzés tematikájáról a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány oldalán lehet tájékozódni.
http://www.padsbudapest.hu/pads/palyazatok-regi/palyazatok/