A PADOC Alapítvány 2014-es eredményei és beszámolója
A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány a Magyar Nemzeti Bank Társadalmi Felelősségvállalás Programja és az annak keretén belül meghirdetett Közgondolkodási Program mentén kezdte működését 2014-ben.
A PADOC Alapítvány célja a határon túli, kiemelten a Kárpát-medencei szakemberképzés, illetve a közgazdasági, pénzügyi, valamint interdiszciplináris kutatások elősegítése és támogatása, annak érdekében, hogy a határon túli magyar köz- és felsőoktatásban, illetve szak-és felnőttképzésben részesülő diákok elsősorban a szülőföldjükön használható lehető legversenyképesebb tudást szerezhessék meg. Az Alapítvány céljaihoz tartozik az általános pénzügyi kultúra fejlesztése. A fenti célokat az Alapítvány a határon túli oktatási tevékenység fejlesztésével, kutatóhelyek támogatásával, ösztöndíjprogramok elindításával, illetve a határon túli köz-, illetve felsőoktatási intézmények és az ehhez kapcsolódó tudományos műhelyek szakmai és anyagi támogatásával kívánja elérni.
Az alapító okiratban meghatározott céljai megvalósítása érdekében az Alapítvány 2014-ben megkezdte a több évre szóló stratégiai megállapodások előkészítését az érintett határon túli, magyar nyelven oktató legnagyobb egyetemekkel, illetve karokkal. Az Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében hosszú távú együttműködési megállapodást köt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Partiumi Keresztény Egyetemmel, a felvidéki Selye János Egyetemmel, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán-és Természettudományi Karával, valamint a Vajdaságban az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karával. Az Alapítvány segítségével az intézményekben pénzügyi mesterképzés és doktori iskolák indulhatnak, új ösztöndíj-lehetőségek nyílnak meg, műhelymunkák, idegen nyelvi képzések, középiskolások számára meghirdetett felvételi előkészítő programok kezdődhetnek.
Emellett az Alapítvány több tudományos konferencia létrejöttét, szakkollégiumi programok beindítását, kutatásokat és mobilitási projektet támogat.