ERŐSÖDŐ KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK” CÍMMEL KONFERENCIASOROZAT, RÉVKOMÁROM

A Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) egyik alapvető feladata az innovációs és modernizációs vállalkozói klaszterek és hálózatok kiépítése, létrehozásának ösztönzése, támogatása, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ösztönzése és fejlesztése, külföldi tapasztalatszerzés támogatása. A PADI Alapítvány ezen célok megvalósításának első állomásaként rendezte meg „ Innovatív vállalkozások a Kárpát-medencében” című konferenciáját 2015. december 14-én a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencia folytatásaként „Erősödő Kárpát-medencei magyar vállalkozások” címmel az Alapítvány elindította négy helyszínen megrendezésre kerülő kis-és középvállalkozások részére szakmai és kapcsolatteremtési konferenciasorozatát.

Az eseménysorozat első rendezvényére 2016. április 7-én, Szabadkán, míg a második rendezvényére 2016. április 20-án Révkomáromban került sor, ahol elsősorban a határon átnyúló gazdasági kapcsolatokról, a helyi kis- és középvállalkozások erősítéséről, azon belül az exportfejlesztés lehetőségeiről volt szó.

Hidvéghi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője és elnöki tanácsadója a konferenciát megnyitó beszédében elmondta: az MNB számára a közösségi felelősségvállalás részeként kiemelt területnek számít az oktatás, s ezért hozták létre a Pallas Athéné alapítvány-családot, amelynek az innovációért felelős tagja a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) a vállalkozókat megcélzó konferenciasorozat szervezője. A PADI célja, hogy erősítse a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ösztönzését és fejlesztését, a nemzetközi eredmények becsatornázását.

Nagy Róza, a PADI Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében ismertette az alapítvány által vállalt célkitűzéseket és feladatokat, illetve jelezte, hogy a mostani konferencia elsődleges célja a kapcsolatfelvétel és tájékozódás, amit a következő rendezvényen már konkrétabb együttműködés követhet.

A konferencia meghívottai között szerepeltek a helyi politikai és oktatási élet kiemelt szereplői (Stubendek László, Révkomárom polgármestere, Antalík Imre, a révkomáromi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának adjunktusa), továbbá előadást tartottak a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselői, a Széchényi Tőkealap-kezelő Zrt elnök-vezérigazgatója és vállalkozásfejlesztési szakemberek is megszólaltak.

Stubendek László, Révkomárom polgármestere előadásában beszélt a régióban szerzett saját tapasztalatairól, a város gazdasági helyzetéről, ill. a városban rejlő gazdasági lehetőségekről. Ez utóbbiak a rendszerváltást követő nehéz évek után jelenleg is kiaknázásra várnak, hogy a város jobban be tudjon kapcsolódni mind a magyar, mind a szlovák gazdasági vérkeringésbe.

Antalík Imre, a révkomáromi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának adjunktusa előadásában részletesen beszélt a helyi vállalkozói szféra helyzetéről és annak sajátosságairól. Tekintettel arra, hogy a Szlovákiában működő 565 ezer vállalkozás több, mint 99%-a mikro-, kis-, és középvállalkozás, ezért kiemelt figyelem illeti meg a szektort.

Varga Tibor, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium pozsonyi külgazdasági attaséja előadásában bemutatta a pozsonyi magyar nagykövetség Üzleti Központjának működését.

Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLOVO Consulting szakértője interaktív előadásában ismertette a helyi vállalkozóknak a külföldi piacon való kezdeti megjelenés lépéseit, lehetőségeit, marketing stratégiák kialakításainak módját.

Nagy Erzsébet, a Magyar Kereskedőház ügyvezetője és Bödők Károly, a Magyar Kereskedőház, dunaszerdahelyi képviselet vezetője bemutatták a Kereskedőház programjait valamint a helyi vállalkozások számára rendelkezésre álló lehetőségeket és platformokat.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi  Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója bemutatta, hogy a Tőkealap-kezelő milyen módon tudja segíteni a vállalkozásokat valamint az ezek igénybevételére irányuló lehetőségeket.

Az esemény állófogadással zárult, ahol az Alapítvány munkatársai, az előadók és az esemény résztvevők kötetlen formában beszélgettek egymással.

Az eseményről szóló sajtómegjelenések a következő linkeken érhetőek el:

https://eurocom.wordpress.com/2016/04/21/a-karpat-medencei-magyar-vallalkozasok-erositeserol-tanacskoztak-komaromban-felvidek-ma/

http://vallalkozokeve.hu/index.php/hirek/48-a-karpat-medencei-magyar-vallalkozasok-erositeserol-tanacskoztak-revkomaromban