Új könyv jelent meg a forradalom nemzetközi hátteréről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi hátterét járja körbe az 1956 újragondolása - Megszállás, megtorlás, menekülés, befogadás című könyv, amely a PADA Alapítvány támogatásával jelent meg a CEPoliti kiadó gondozásában.

A huszonkét szerző munkájából összeállított és tizenegy országról szóló tanulmánykötet célja elsősorban az, hogy képet adjon korabeli szomszédaink, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, valamint Ausztria reakciójáról - fogalmazott Simon János, a kötet szerkesztője a kötet bemutatóján Kossuth Klubban. Szavai szerint a tanulmányokból az is kiderül, hogy Olaszországban és Spanyolországban is jelentős tábora volt a forradalom támogatóinak; az ibériai állam még fegyveres segítséget is nyújtott volna hazánknak, ám ezt az amerikaiak megtiltották. A kötet szerzői között számos egyetemi oktató és kutató mellett szerepel Szapáry György közgazdász, Fricz Tamás politológus és Szabó Tibor filozófus, valamint az időközben elhunyt Juhász György, akinek a kötetet ajánlották.

Simon János arra is kitért, hogy szeretnék, ha a Neumann János Egyetem szeptemberben induló társadalomtudományi tagozatán ez a kötet a legújabb kutatási eredményeket felhasználó más szakkönyvekkel együtt a normál szakirodalom része lenne. Mint mondta, így a hallgatók 1956-ról, Trianonról és más jelentős nemzeti történelmi eseményekről is a leginkább naprakész tudáshoz juthatnának. A kötet a Kodolányi János Főiskola, a Retörki kutatóintézet és a Mikes Kelemen Alapítvány együttműködésében, valamint a PADA Alapítvány támogatásával jelent meg a CEPoliti kiadó gondozásában.

Forrás: Magyar Idők