Óvárosházából doktori iskola

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány egy Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, neves nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező doktori iskolát hoz létre a régi budai városháza patinás épületében. A csaknem 800 éves múltra visszatekintő épület az elmúlt két év régészeti, művészet- és építészettörténeti, illetve levéltári kutatásai hatására a budai polgárváros legjobban feltárt és dokumentált műemléke lett.

Április 12-én háttérbeszélgetésen mutatta be a PADA Alapítvány az oktatási célú beruházást. Magyarországon egyedülálló, nemzetközi kutatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező, teljes egészében angol nyelvű interdiszciplináris – több tudományterületet érintő – doktori képzést hozunk létre a régi budai városháza épületében – mondta el Szemerey Gabriella, a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány igazgatója. Neves külföldi előadók fognak majd tanítani az iskolában, míg a tantervet külföldi és magyar kutatók segítettek összeállítani. Az alapítvány fő célkitűzései között szerepel a közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés támogatása – közölte az igazgató.

A több száz éves történettel bíró épülethez hozzátenni egy újabb darabot megtiszteltetés” – mondta Szabó Levente, a Hetedik Műterem Kft. ügyvezetője. A generáltervező cég igazgatója szerint két jelentősebb beavatkozás folyik: beépítik az épület tetőterét, ami eddig használaton kívüli padlástér volt, valamint befedik az udvart. Az egykor zárt intézményt megnyitják: a pinceszinten és a földszinten lesznek a közösségi terek, a Hadik-szobor felöl pedig nyitnak egy új bejáratot – ott korábban is bejárat volt, amit befalaztak –, így a házon a látogatók keresztül tudnak majd sétálni. 

Az épület gazdag múltjáról Bor Ferenc a H-Y Építéstörténeti és Műemléki Kft. ügyvezetője és Szentesi Edit művészettörténész beszélt, akik Juan Cabello és Mentényi Klára mellett a műemléki épületkutatásban vettek részt. A vári polgárnegyed legkiemelkedőbb épületéről van szó– mondta Bor Ferenc. A 2014 augusztusa óta tartó kutatás – ami még most is tart – eredményeként már több kötetnyi irat keletkezett. Bor Ferenc szerint ezzel a település- és építéstörténethez tesznek hozzá. A kutatás eredménye majd maga a helyreállított épület lesz, mondta a művészettörténész. Közel 800 év történéseit szedték össze a kutatók, a tatárok betörésétől, 1241-től egészen napjainkig.

A beruházásra eddig 1,2 milliárd forintot költött az alapítvány, az építkezés a tervek szerint 2018 tavaszára készül el. Az épület nyitott lesz az érdeklődők számára, így bárki megtekintheti majd a felbecsülhetetlen értékeket rejtő régi budai városházát.