Magyar nyelvi lektorátus indult a brazíliai Cearái Egyetemen

A fortaleza-i székhelyű Universidade Estadual do Ceará Alapítvány, az ugyancsak fortaleza-i székhelyű Universidade Estadual do Ceará, a budapesti székhelyű Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 2017. június 19-én együttműködési keretmegállapodást kötöttek egymással, melynek tárgya az UECE-n meginduló magyar nyelv, irodalom és kultúra oktatása. 

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 2017. július 31-én támogatási szerződést kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel azzal a céllal, hogy a Cearái Állami Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nyelvi Központjában meginduló magyar oktatás feltételeinek kialakításához egy alapkönyvtárt hozzanak létre.

A Cearái Állami Egyetem Magyar Nyelvi Lektorátusa 2017. szeptemberében kezdte meg működését Fortalezában. A lektorátus megnyitása és felavatása egy tudományos konferencia keretében történt, melyen az ELTE rektora Dr. Borhy László és Dr. Hamar Imre, az egyetem rektorhelyettese mellett, Dr. Pál Ferenc az ELTE Portugál Tanszékének egyetemi tanára, a Brazil Tudományos Központ vezetője és a lektorátusi program koordinátora vettek részt. A brazil diákok érdeklődését felkeltő előadások során a magyar kultúra legkülönböző aspektusait közelítették és világították meg az előadók, melyek központjában a magyarság történelmének és kultúrtörténetének nagy évfordulói álltak.

2018. márciusában az egyetem Nyelvi Lektorátusának intézményes keretei között megindult a magyar nyelv oktatása. A csoport maximális 25 fős létszámmal és hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a magyar nyelv elsajátításába, melynek eredményeként már másfél hónap alatt minden résztvevő eljutott egy alapvető nyelvi kommunikációs szintre.

A magyar oktatás megindítása Fortaleza-ban hosszútávon hozzájárul Magyarország jobb megismertetéséhez Brazíliában, valamint lehetőséget teremt arra is, hogy további ösztöndíjas hallgatók jelentkezzenek a magyar egyetemekre.