A PADMA Alapítvány eredményei és 2017-es beszámolója

A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) Alapító okiratában foglalt célkitűzései közül az egyik legfontosabb a közgazdasági szakemberképzés támogatása Bács-Kiskun megyében. Az Alapítvány tevékenysége, így támogatásai is ezen a területen a legjelentősebbek.
 
A 2016-ban az Alapítvány támogatásával  - az akkor még Pallasz Athéné Egyetemen -  létrejött gazdálkodási és menedzsment szak 2017-ben a Neumann János Egyetemen Gazdaságtudományi Karrá fejlődött.

A kar megvalósulását nemcsak az egyetemnek nyújtott támogatás tette lehetővé, hanem a szintén az Alapítvány által támogatott beiskolázási program és az alapítványi támogatásból megvalósuló tanulmányi ösztöndíj is. Ez utóbbit 2017-ben 143 nappali tagozaton tanuló önköltséges hallgató vehette igénybe. Az ösztöndíj számukra lehetővé tette, hogy az önköltség terhének viselése nélkül folytassák tanulmányaikat akár az első, akár a második vagy mindkét félévben.  
 
A Alapítvány 2017-ben elindította az ECO pályázati programot, amely egy megújult ösztöndíj támogatási rendszer alapjait teremtette meg, lehetővé téve a hallgatók sokkal szélesebb körben való elérését.
 
Az Alapítvány által meghirdetett más pályázatok is az új képzés sikeréhez kívánnak hozzájárulni. Ennek érdekében hirdeti meg a PADMA minden évben a középiskolás korosztálynak szóló pályázatát, támogatja a gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók orientációs táborát, valamint egy tanulmányutat és nyári egyetemeken való részvételeket is.  
 
Továbbá az Alapítvány 2017-ben támogatta több egyetemi oktató-kutató külföldi konferencián való részvételét és PhD tanulmányait is. Az Alapítvány tevékenységének sokszínűségét bizonyítja a MegaLux napelemes autó, a Motostudent csapat, a Zrínyi Matematika Verseny, városmarketing konferencia, középiskolásoknak szóló vállalkozói verseny és egy kecskeméti gyermekgyógyász második világháborús leveleit feldolgozó könyv megjelenésének támogatása is.  
 
Az Alapítvány támogatásával elindult a Makronóm, a Neumann János Egyetem gazdasági blogja, amely 9 hónap alatt a legolvasottabb szakbloggá nőtte ki magát, illetve a kecskeméti Fiatal Tehetség Program, amely a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programja.
 
2017-ben is folytatódott a PADMA kecskeméti Városházával közös rendezésű nagysikerű programja, az "Előadások a Városházán", melynek köszönhetően nemzetközileg elismert oktatók, kutatók, szakemberek segítségével a város tágabb közönsége is megismerkedhetett a gazdasági kutatások legújabb eredményeivel. A rendezvény révén nő a város nemzetközi ismertsége és vonzereje.  
 
A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája és a Pallas Athéné Alapítványok együttműködésének köszönhetően 2017-ben már harmadik szemeszterét kezdte meg a
Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából című doktori program.
 
Az Alapítvány 2017. évre vonatkozó egyszerűsített beszámolója, közhasznúsági melléklete és könyvvizsgálói jelentése itt olvasható.

2017-es beszámoló és közhasznúsági melléklet

2017-es beszámoló kiegészítő melléklete

2017-es könyvvizsgálói jelentés