Az épülettől az oktatókig

A világ élvonalához tartozó szellemi központ alapjait hozta létre a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány 2017-ben a Neumann János Egyetemen. Elkezdődött az ország legmodernebb campusának építése, létrejött a Gazdaságtudományi Kar, elkezdte munkáját Kecskeméten az ország egyik legszínvonalasabb oktatói gárdája. Az eseménydús időszakról a PADMA igazgatójával, dr. György Lászlóval beszélgettünk.

– Amikor megválasztották a PADMA élére, Ön egy olyan programot tett le az asztalra, amely világszerte ismert szellemi központtá kívánja tenni a Neumann János Egyetemet és Kecskemétet. Hol tart most ennek a szellemi központnak a létrejötte?

– Hatalmas lépésekkel haladunk előre. 2017 a magvetés éve volt, az idei év a szárba szökkenésé. Tavaly lefektettük egy hosszú, harminc évre előremutató koncepció alapjait, amely a globális tendenciákhoz való igazodással akár háromszáz évig is szolgálhatja a kecskeméti régiót.

– Milyen konkrét célokat tűztek ki induláskor?

– Az alapcélkitűzés – ami már megérkezésem előtt kirajzolódott – az volt, hogy a világ élvonalába tartozó modern, 21. századi campust építsünk, amely remélhetőleg jó pár száz évig fogja szolgálni Kecskemétet és környékét. Most ott tartunk, bármennyire hihetetlenül is hangzik, hogy a campus első épülete 2018 szeptemberére felépül. Tehát, akik most a Neumann János Egyetem gazdaságtudományi képzésére jelentkeznek, ez év szeptemberében Magyarország legmodernebb épületében kezdik majd meg tanulmányaikat. Annak, hogy a világ élvonalába tartozó szellemi központtá váljon az egyetem és ezáltal Kecskemét, olyan épületek kellenek, amelyek inspirálóan hatnak.

– A campus folyamatosan épül, a Neumann János Egyetem új karral bővült. Adódik a kérdés: kik oktatnak az új karon?

– A másik feltétele annak, hogy a világ élvonalába tartozó tudást tudjunk átadni az egyetemünkre jelentkezőknek, hogy olyan oktatói gárda vegyen részt a hallgatók oktatásában, akik maguk is a világ és az ország élvonalába tartoznak és naprakész tudással rendelkeznek. Egyébként a hallgatói véleményezések, valamint a tudományos publikációs teljesítmény is azt bizonyítja, hogy az ország legjobb oktatói Kecskeméten tanítanak. A minőségi szempontokon túl a mennyiségi kritériumokban is jól teljesít egyetemünk: mára az eredetileg nyolcfős oktatói gárda közel ötvenfősre bővült a Gazdaságtudományi Karon. Azt se feledjük, hogy oktatóink oktatták az elmúlt húsz évben Magyarországon a legmagasabb szintű üzleti képzésben, az MBA (Master of Business Administration) képzésben végző hallgatók több mint kétharmadát. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a világ negyvenedik legjobb egyeteme, a kínai Fudan Egyetem a Neumann János Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást nemzetközi MBA képzés indításáról. Így a Magyar Nemzeti Bank jóvoltából Budapest és Kecskemét a tizenhat országot tömörítő kelet- és közép-európai térség oktatási központjává válhat. Míg Budapesten csak 2019 szeptemberétől indul majd az angol nyelvű MBA képzés, Kecskeméten már 2018 szeptemberétől elindul magyar nyelven. Az MBA képzés azoknak szól, akik már diplomával és minimum kétévnyi munkatapasztalattal rendelkeznek és szeretnék elmélyíteni tudásukat közgazdasági területen.

– Ugyanezek az oktatók tanítják majd az alapszakokra jelentkező frissen érettségizett diákokat is?

– Így van. Az MBA képzések oktatói tanítják frissen érettségizett hallgatóinkat is. A legmodernebb épület és kiváló oktatógárda várja tehát a Neumann János Egyetem gazdaságtudományi képzéseire jelentkezőket 2018-ban.