Startup Hét Debrecen

5 főprogram és 10 kísérőprogram, 30-40 szervező, és több, mint 500 látogató, 8 versenyző startup, közel 20 előadó és számos sikersztori, ami mutatja, hogy Debrecenből is építhető vállalkozás, akár a világpiacot is megcélozva. Ez volt a Startup Hét Debrecen programsorozata 2016. november 14-18 között, amelyet a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány is támogatott.

A konferencia célja a debreceni startup és fiatal vállalkozói ökoszisztéma népszerűsítése volt egy teljes héten át, ahol a legfontosabb terv az volt, hogy minél többen tudomást szerezzenek a vállalkozóvá válásról, ismerjék meg a helyi szereplőket, fellendüljenek a gazdasági- társadalmi-kulturális együttműködések a szereplők között, ezáltal hosszú távon is növelve Debrecen versenyképességét. A program népszerűsítette a gazdasági szemléletet, a vállalkozóvá válást, a kutatás és fejlesztés jövőbemutató értékteremtését, a tudásmegosztás fontosságát, és az együttműködések jelentőségét. A konferencia küldetése az volt, hogy összehozza a szereplőket, és egy héten keresztül kiemelt médiafigyelemmel kísérve mutassa be egyrészt a helyi siker sztorikat, vállalatokat, másrészt pedig a nemzeti és nemzetközi előadók által tudást hozzon be a városba.

https://www.startupdebrecen.hu/shdebrecen-szponzorok